Cégünkről
Az MMM Booking Kft-t 2009-ben alapítottuk. Körülbelül fél évtizedes folyamatos munkakapcsolat után úgy döntöttük, stabilabb hátteret jelenthet tevékenységünkhöz meglévő portfólióink és tapasztalatunk egyesítése.
Előadóink
Jelen pillanatban az alábbi zenekarokkal és előadókkal foglalkozunk: Barabas, Bin-Jip, Brains, Erik Sumo Band, Harcsa Veronika, Isten Háta Mögött, Karavan Familia, Napra, Óriás, Pannonia Allstars Ska Orchestra, Subscribe.
Mivel teljesen más piacon mozgó, életpályájuk más szakaszán járó csapatokról van szó, valamennyiük fellépéseit teljesen eltérő, testre szabott stratégia alapján szervezzük. E mellett természetesen elvállalunk „kívülről“ érkező felkéréseket is, lehetőség szerint a meglévő terveinkhez igazodva.
Kondíciók
Nincsenek úgynevezett listaáraink. Az egyes fellépések árát mindig a szóban forgó zenekar adott piaci értékéhez igyekszünk igazítani, ez pedig helyszínenként és meghívásonként változik. E mellett azt is bekalkuláljuk az árba, hogy az adott esemény rendelkezik-e kultúrális attitűddel, esetleg egy kereskedelmi márka image-ének építését szolgálja-e, stb. Igyekszünk minden esetben igazságosan kialakítani az árakat, a hosszú távú piacon maradás feltétele hogy mind művészeink, mind megbízóink elégedettek legyenek.
Anga-Kis Miklós és Szepesi Mátyás
u.i.: Nagyon sok zenekartól kapunk felkérést hogy legyünk mi a koncertszervezőik. Jelen pillanatban pont annyi zenekarunk van, amelyek képviseletét felelősséggel el tudjuk látni. Ennek ellenére aki úgy gondolja, küldjön hanganyagot (lehetőleg linkeket), mindent meghallgatunk – előadóink kb. felével szintén karrierje korai szakaszában kezdtük el dolgozni -, mi is keressük az új dolgokat, bízunk benne hogy még nekünk is tartogat pár kellemes meglepetést a jövő.